Gazsi Attila: kontraproduktív a kata szabályainak megváltoztatása
Egy
teljes vállalkozói csoport kollektív büntetése nem lehet megoldás a
problémákra – kommentálta Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók
Országos Szövetségének (VOSZ) alelnöke a kata szabályainak
megváltoztatását.
Markos András: Nem az a kulcs, hogy ráerőszakoljuk magunkat másokra
Szerintem
addig kell céget vezetni, ameddig az ember képes érteni a világot maga
körül – mondta az Üzletemnek Markos András, a Hesse Trade Kft.
ügyvezetője.
Közel 20 százalékkal nőtt Magyarországon a fizetésképtelenségi eljárások száma
Teljesen
átalakította a gazdasági környezetet világszerte, így Európában is a
koronavírus-járvány: a gazdaságban egyszerre okozott kínálati és
keresleti sokkot – derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb, az
európai vállalkozások fizetőképességét vizsgáló elemzéséből.
Januártól
– bizonyos kivételekkel – a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az
úgynevezett elektronikus fizetést, a változtatás a feketegazdaság ellen
is hatásos lehet – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium
pénzügyekért felelős államtitkára.
Az MNB tovább szélesíti az NHP Hajrá igénybevételi lehetőségét
Annak
érdekében, hogy az NHP Hajrá még szélesebb körben támogassa a kkv-k
kedvező forráshoz jutását és ezzel a gazdaság élénkítését, a Magyar
Nemzeti Bank a konstrukcióban elérhető hitelcélok kibővítéséről döntött.
Uniós források az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák és az energiaszektor modernizációjának támogatására
Több
mint 50 hazai energetikai és ipari szolgáltató, illetve az Európai
Bizottság képviselőinek részvételével online tájékoztató napot tartott
az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2020. július 7-én,
amelyen bemutatták a zöldgazdaság-fejlesztést uniós forrásokból
támogató Innovációs Alapot és Modernizációs Alapot.
Energetikai innovációs mintaprojektek: a keretösszeg több mint háromszorosát igényelték a pályázók
Várakozáson
felüli érdeklődés, több mint 40 milliárd forintnyi támogatás igénylése
mellett zárult a kormány által meghirdetett energetikai innovációs
mintaprojekteket támogató pályázati kiírás.
Új program indul a magyar vállalatok támogatásáért
Új
program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek
hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a
koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért –
jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Lényeges változás az építési jog és a szerzői jog világában
A
július 4-én hatályba lépett rendelet a 2020. január 1. óta fennálló (és
elektronikusan 2021. január 1-jétől használható) Építészeti Szerzői
Jogi Nyilvántartás működését szabályozza. A rendelet részleteiről és
azok jelentőségéről dr. Fenyőházi András, a CERHA HEMPEL Dezső és
Társai Ügyvédi Iroda Construction csoportját vezető partner ad
tájékoztatást.
Példátlan bírságok a fogyasztók védelmében: évet értékelt a GVH
A
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idén szokatlanul korán, már tavasszal
benyújtotta a 2019-es tevékenységét összegző éves beszámolóját, melyet
május 27-én az Országgyűlés gazdasági bizottsága el is fogadott.
Összehasonlításképp, a 2018-as éves beszámoló elfogadására 2019.
november 26-án került sor. A beszámolót a Schönherr Hetényi ügyvédi
iroda versenyjogi csoportja elemzi.
Illetékmentes a testvérek közötti ajándékozás és öröklés
A
családok vagyontervezését és vagyonkezelését segítő változás lép
hatályba az illetékek területén 2020. július 8-tól. A jogszabály
módosítás egy már régóta fennálló, némileg érthetetlen jogalkotói
hiányosságot is helyre tesz – hívja fel a figyelmet az RSM Legal.
Kapcsolt vállalkozások: négy NAV-vizsgálatból három elmarasztalással zárult
Jelentősen
megnövekedett a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletekhez kapcsolódó
adóhatósági elmarasztalások száma. Az adóhatóság által közzétett adatok
szerint négyből három vállalkozás számíthat elmarasztalásra.
A
VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének
ingyenes szolgáltatása - kötelezettségvállalásunk nélkül. Az
információ-forrásokat az Üzletem.hu-val együttműködésben,
nagy körültekintéssel választjuk ki és a
legmegbízhatóbb módon kommunikáljuk Önök felé,
mégsem kezeskedhetünk az információk
célbajutásáért, teljeskörűségéért és
valóságtartalmáért. Véleményét kérjük és várjuk a center@vosz.hu
címen. Ha továbbiakban nem tart igényt a Hírlevélre, kérjük
azt is jelezze felénk!
Reméljük hasznos információkkal szolgáltunk Önnek és kedvét lelte Hírlevelünkben.
Impresszum: VOSZ Cím: 1054 Budapest, Hold u. 21. Tel.: +361-4142181, -82 Fax:+361-4142180 e-mail: center@vosz.hu www.vosz.hu